Nem volt olyan gáz a dolog.
Az odafele út laza három és fél órás volt. Ebben közrejátszott az is, hogy kétszer eltévedtünk...
De nem volt olyan rossz. Az osztály nagyobb része (ötünket kivéve mindenki) hátul ült, a prímósok pedig legelöl. Nekünk megmaradt a legjobb hely, a busz közepe.
Odafele főleg zenét hallgattam, de túl korán volt ahhoz, hogy emlékezzek is valamire.
Csodák palotája... Ez sem volt rossz, sőt meglepően jól elvoltunk. Szerintem.
Volt ilyen előadásocska is, de nem nagyon "csípem" a fizikát, szóval azz neem...
Az előadás után körbenéztünk. Volt pár dolog, ami egész bejött. Főleg az a kis vaskarikás célbalövős dolog. Tehát tök hamar eltelt az a két óra, a jövő házába át se mentünk. Báár nem tudom, lehetett-e, mert úgy volt, hogy igen, de utána meg mégse, és na.
Visszafele kétszer elaludtam, de mind a kétszer felkeltettek, azt ugyan nem tudom, minek.
Bementünk mekibe. Hűű, én egy Sertésfarm Mc Menüt ettem, az a kedvencem. Meg két nagy sült krumplit. Mindenki odaadta az övét, mert... Nem tudom, pedig a mekis hambik egyre kisebbek, nem tudom, hogy lehet velük jóllakni.
Meki után már külön ültünk a buszon, mert rájöttünk, hogy van ott csomó hely, és úgy sokkal kényelmesebb volt. Volt Crazy Money Hunt, utána előkerült a fényképező... Hamar eltelt.
De már rendesen undorodok az osztálytársaimtól. Hányingerem lesz tőlük. Tizennégy éves iszákos faszok/kurvák. Semmi túlzás. Nincs olyan ember, akire azt mondanám, hogy teljesen oké. Tulajdonképpen olyan sem, akire azt, hogy félig... Az a legnagyobb gond, hogy mindenki jóban szeretne lenni mindenkivel, és az emberkék tök mások, ha valaki nincs ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése